Oldalak

2017. április 4., kedd

Online tesztek, online értékelés


A Zsófival közösen, párban végzett munkánk lényege az volt, hogy a saját szakunkhoz kapcsolódóan szerkesszünk egy legalább tíz feladatot tartalmazó online tesztet vagy kvízt, illetve ezt osszuk meg a blogunkon.
A feladat elvégzéséhez a Kahoot! nevű honlapot használtuk, melynek a felülete rendkívül felhasználóbarát. A kérdésekhez, melyeket közösen találtunk ki, négy válaszlehetőséget lehet mellékelni. Természetesen megjelölhető a helyes válasz, megadható egy időkeret, amennyi rendelkezésre áll a kérdés megválaszolásához, valamint képet és forráslinket is lehet mellékelni, mely még színesebbé és vonzóbbá teheti az érdeklődő számára.
Az érdemi munkát Zsófi végezte, én az ötleteimmel és javaslataimmal segítettem őt. A kezdeti döcögés után viszonylag gyorsan sikerült abszolválni a tíz kérdés és a hozzájuk tartozó válaszok megírását. A játékot hasznosnak tartom, hiszen könnyed formában tesztelheti vele bárki a tudását, esetünkben az Árpád-korral kapcsolatban.

2017. április 3., hétfő

Google alkalmazások

1. Google Naptár: az alkalmazás nevéből adódóan ezt leginkább a különböző határidők betartására, a többféle feladat átláthatóbb megszervezésére, számontartására célszerű használni. Például jelezheti a diák magának, hogy mikor lesz egy adott tantárgyból felelés, dolgozat vagy témazáró, de ha csoportmunkában dolgoznak többen együtt, akkor egy esemény napjának és időpontjának megadásával jelezhetik a munka eredményének bemutatását, illetve arra meghívhatják egymást, de akár másokat is.

2. Google Drive: bármilyen munkát is végez(nek) az adott diák(ok), erre a felületre feltölthetik akár maguknak, akár mások számára is az elkészült anyagokat, handoutokat, mellékleteket. Így bármikor elérhető és visszakereshető lesz, tehát akár egy dolgozat vagy vizsga előtt is tudnak belőle készülni.

3. Google Rajzok: ha valakinek egy kreatívabb feladatot kell megoldania, de a művészi vénája és a rajztehetsége nem az igazi, akkor ez a program az ő dolgát is megkönnyíti. Célszerűen rajz és vizuális kultúra órára a legérdemesebb használni, de ennél sokkal szélesebb körben is alkalmazható, ha valaki mondjuk alakzatokat, a matematikában tanult testeket, idomokat (gömb, henger, kúp, kocka stb.) akarja megrajzolni.

4. Google Térkép: földrajzórán ha nincs kéznél atlasz, de van internetkapcsolat, akkor ez az alkalmazás kész főnyeremény. Városok, települések, országok, tavak, folyók stb. pontos és gyors meghatározására kiváló, de a mindennapi életben is hasznos lehet, ha az ember egy ismeretlen terepre téved, ahol nehezen tájékozódik és nem akar eltévedni.

5. Google Űrlapok: felmérések, kérdőívek, kérdések és válaszok, mindez egy helyen! Ha az ember valamilyen kutatást végez (pl. szakdolgozatot ír), amihez kortársak vagy bizonyos szakma, munkakör betöltőinek véleménye, tapasztalata is szükséges, akkor remek reprezentatívnak tűnő adatok nyerhetőek ilyen módon viszonylag könnyen és gyorsan. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy sokan kitöltsék és őszinte válaszokat jelöljenek meg a feltett kérdésekre. Egy közoktatási intézményben is használható természetesen, ha mondjuk a diákok véleményére kíváncsiak valaminek kapcsán (hová menjenek kirándulni, mit látnának szívesen a büfében stb.), de a szülők véleménye is kikérhető ilyen módon, ami végső soron a tanulók érdekét, jobb körülményeit szolgálhatja.

2017. április 2., vasárnap

Szófelhő


Szókincs- és memóriafejlesztés:

Ezt a szófelhőt német órán a táplálkozással kapcsolatos témakörnél lehet felhasználni. Egyrészt lehetne bevezetőként, másrészt akár összefoglalóként is alkalmazni. Olyan szavak német megfelelőjét lehetne így megtanulni (névelő nélkül), mint pl. éhség, evés, gyümölcs, zöldség, hús, cukor, zsír, só, hal stb. A színes betűkkel írt szavak segíthetik a jobb berögzülést, de akár játékos formában is lehetne hasznosítani.



Történelemórán az 1848-49-es forradalom és szabadságharc fontosabb személyeinek összegyűjtésére is alkalmas, de bizonyos fogalmak (pl. aradi vértanúk, Batthyány-kormány, kápolnai csata stb.) is szerepelhetnek rajta. Ugyanakkor történelmi forrásszövegeket is fel lehet dolgozni ilyen módon. Például a kiegyezési törvényben rögzített kulcsszavak ábrázolásával a tanulók összefoglalhatják a legfontosabb rendelkezéseket, kompromisszumos megoldásokat.
Természetesen egy szófelhőt motivációs célra is lehet használni a szokásos ábrák, táblázatok, gondolattérképek helyett, hiszen fő a változatosság! Annak csak a kreativitásunk és a fantáziánk lehet akadálya vagy épp elősegítője, hogy milyen mértékben és hogyan alkalmazzuk a szófelhőket az oktatás során (pl. érettségire vagy nyelvvizsgára való felkészítés, kommunikációs készség fejlesztése, a kulcsszavakból összefüggő esszé írása stb.).