Oldalak

2017. december 31., vasárnap

2 perces ajánló érkezett a mangarajzolós animéhez

A napokban írtam arról a Toonspheren, hogy Comic Girls címen új animét mutatnak be Japánban 2018 áprilisában. Ehhez adtak ki most egy új ajánlót. A 2014-ben kezdődött manga olyan lányokról szól, akiknek legfőbb álmuk, hogy sikeres mangakák legyenek. Ráadásul ezek a lányok elég vonzók is.






Ajánló:


Forrás: Anime2You

Hiro Mashima új mangája jövőre jelenik meg

Hiro Mashima egy elég jól ismert mangaka, hiszen neki köszönhetjük a Fairy Tail megalkotását. Ma a Twitteren közölte, hogy azt tervezi, hogy a következő művét már jövőre elkezdi. Ezenkívül egy képpel köszönhető meg a rajongóknak a sikeres 2017-es évet.


2006 augusztusában kezdte el a Fairy Tailt a Weekly Shonen magazinban. Összesen 545 fejezet jelent meg, amit 63 kötetben gyűjtöttek össze. Az utolsó kötet idén novemberben jelent meg Japánban. 2009-ben kezdődött az animesorozat, ami ezidáig 277 részből áll. Az utolsó évad 2018-tól lesz látható a szigetországban. Magyarországon sajnos még mindig nem mutatták be a Fairy Tailt, de Németországban sem siették el, hiszen ott 2017. október 27-ig kellett várniuk a rajongóknak, hogy a sorozat első 24 része megjelenjen DVD-n és Blu-rayen. A 25-48. részek 2018. január 26-án érkeznek hozzájuk. Remélhetőleg egyszer Magyarországra is eljut ez a népszerű anime.


Forrás: Anime2You

Egy japán honlap szavazói szerint leginkább a Slayers érdemelné meg, hogy folytassák

A japán AnimeAnime nevű honlap egy közvélemény-kutatást végzett, mert azt szerették volna megtudni, hogy melyik light novelen (regényen) alapuló anime érdemelné meg leginkább a folytatást. 2500-an vettek részt ezen a felmérésen, melynek érdekessége, hogy olyanok is szerepelnek a toplistában, amiről már tudni, hogy folytatni fogják. A győztes azonban egy olyan anime lett, amit Magyarországon is nagy népszerűség mellett vetítettek. A 104 részből álló sorozat első három évadát (78 részét) az RTL Klub szinkronizáltatta le, mellette pedig az A+ csatorna vetítette. A 2008-ban és 2009-ben bemutatott negyedik és ötödik évadot az Animax hozta el hazánkba. Igen, a Slayers - A kis boszorkányról van szó. Érdemes megemlíteni, hogy a sorozathoz készült öt előzményfilm is 1995 és 2001 között (Slayers – The Motion Picture, Slayers Return, Slayers Great, Slayers Gorgeous, Slayers Premium). Ezeket sajnálatos módon nem mutatták be nálunk. A Slayers Hajime Kanzaka light novel sorozatán alapul, ami Verselő Lina történetét követi nyomon. Az anime az 1990-es évek egyik legnépszerűbb darabja volt, és a szavazás szerint a hatása a mai napig is érvényesül. A TOP10-es lista a következő (forrás: Anime2You):

1. Slayers


2. Hyouka


3. Baccano!


4. Re:Zero -Starting Life in Another World-


5. Sword Art Online


6. The Devil Is a Part-Timer!


7. Horizon in the Middle of Nowhere


8. Humanity Has Declined


9. A Certain Magical Index


10. The Melancholy of Haruhi Suzumiya


2017. december 29., péntek

Új ajánló érkezett a Full Metal Panic: One Night Stand című filmhez

A Magyarországon sok-sok éve vetített Full Metal Panic! című animéhez egy háromrészes filmprojekt is készül. Az első film címe Boy Meets Girl. Ezt 2017. november 25-én mutatták be a japán mozikban. A második film címe One Night Stand. Ez 2018. január 13-tól lesz látható Japánban. Most ehhez érkezett egy új ajánló.


A harmadik film címe Into the Blue lesz, melynek bemutatójára január 20-tól kerül sor. A filmeket a GONZO stúdió készíti és Koichi Chigira rendezi. A karakterdesignért és az animációért Osamu Horiuchi felel. Sousuke Sagara és Kaname Chidori a filmeken kívül hamarosan a 4. évaddal is visszatérnek - sajnos egyelőre nem Magyarországra, hiszen itt még a 3. évadot sem vetítették le. Az RTL Klub és az A+ csatorna annak idején félmunkát végeztek, így ez is azon animék közé tartozik, amiket meg kellene mentenie valamelyik magyar tévécsatornának a félbemaradástól. (Sajnos elég sok ilyen van, pl. Inuyasha, Yu-Gi-Oh!, Pokémon, Bleach, D.Gray-man.)

Ajánló:


Forrás: Anime2You

2017. december 27., szerda

Ilyen volt, amikor az RTL Klub a Pokémon-nap miatt Pokémonos játékot csinált

Nem olyan régen megmutattam, hogy milyen volt az, amikor az RTL Klub még foglalkozott az animékkel. Akkor is egy Pokémonos részletet láthattunk Pokrivtsák Mónika műsorvezetésével. Ezúttal Jónás Rita volt a házigazda.


Egy 9 és fél éves kislány, Zsani játszott, akinek arra a kérdésre kellett válaszolnia, hogy Misty vajon egy halat fog-e ki a vízből. A válasz nem volt igaz, hiszen Ash és Pikachu akadt a horgára. Egyébként a műsort követő napon volt a Pokémon-nap a Duna Plázában. Régi szép idők. A videóért köszönet Rob zombinak és Szimunnak! A feltöltés dátuma: 2017. december 27.


Tartalék, ha esetleg törölnék:


Íme az animézés történetének 100 éve bő 14 percben

1917-ben készült el az első anime, ami azt jelenti, hogy 2017 az animézés történetének 100. évfordulója. Ennyi idő alatt nagyon látványos változás és fejlődés zajlott le mind az animék minőségét, mind pedig mennyiségét tekintve. Megszámlálhatatlanul sok sorozattal és filmmel lettünk gazdagabbak, melyek közül nagyon nehéz kiválogatni a legjobbakat és legfontosabbakat. A The Association of Japanese Animation mégis erre tett kísérletet és egy bő 14 perces videóban tekintette át az animézés történetét, hangulatos aláfestő zene felhasználásával.


A videó olyan animékből mutat be részleteket, mint a Gigantor, Astro Boy, Cyborg 009, Speed Racer, Ashita no Joe, Science Ninja Team Gatchaman, Mobile Suit Gundam, Sailor Moon, Dragon Ball, Yu Yu Hakusho, Cowboy Bebop, Digimon, Naruto, One Piece, Yu-Gi-Oh!, Fullmetal Alchemist, Bungo Stray Dogs, Tiger and Bunny, Mr. Osumatsu. Emellett animefilmek is feltűnnek (pl. Akira, Kimba, a fehér oroszlán, Kimi no Na wa., Sword Art Online: Ordinal Scale), de a Ghibli stúdió alkotásai egyáltalán nem szerepelnek, ahogy sok más, hazánkban ismert anime sem. Ennek ellenére megéri végignézni a videót, hiszen méltó tisztelgést jelent erre a jeles évfordulóra.


Forrás: Comic Book

2017. december 26., kedd

Új plakát érkezett a The Testament of Sister New Devil OVA-hoz

Nagyjából két hete számoltam be arról, hogy ajánló érkezett az új The Testament of Sister New Devil OVA-hoz. Az anime honlapjára ma kikerült egy új plakát is. Íme!


A Departures címre hallgató új OVA 2018. március 28-án jelenik meg Japánban, de január 27-től már a mozikban is bemutatják ezt a 60 perces animációt.

Forrás: Anime2You

Két új ajánló érkezett az Overlord 2. évadához

Nemrég számoltam be arról a Toonspheren, hogy 2018. január 9-től vetítik Japánban az Overlord című anime 2. évadát. Az első új részhez most két ajánlót tettek közzé.




Forrás: Anime2You

2017. december 25., hétfő

20 anime, amit karácsonykor érdemes megnézni

Karácsony van, az év egyik legszebb időszaka. Azok számára, akik az ünnepnapokat is animézéssel szeretnék eltölteni, a MyAnimeList nevű oldal összeállított egy toplistát, amin 20 olyan anime szerepel, amit karácsonykor érdemes megnézni.

20. Itsudatte My Santa!


19. Winter Garden


18. Chocotto Sister


17. Love Hina Christmas Movie


16. Is the Order a Rabbit? (11. rész)


15. Hetalia: Axis Powers (31. rész)


14. Strawberry Marshmallow (12. rész)


13. Ranma ½ Specials (2. rész)


12. Sailor Moon S Movie: Hearts in Ice


11. Lucky☆Star (11. rész)


10. K-ON! (7. rész)


9. White Album 2


8. Mobile Suit Gundam Wing: Endless Waltz


7. Kanon


6. Méz és lóhere (4. rész)


5. Tokiói keresztapák


4. Toradora! (19. rész)


3. Usagi Drop (3.5. rész)


2. The Melancholy of Haruhi Suzumiya


1. Clannad: After Story (13. rész)


Forrás: Anime2You

2018 áprilisában kezdődik a Persona 5

2018 áprilisában mutatják be Japánban a Persona 5 című animét. Ennek örömére érkezett egy promóvideó, egy plakát és néhány közreműködő neve. A sorozatot az A1-Pictures nevű stúdió készíti és Masashi Ishihama rendezi. Shinichi Inotsume írja a szkriptet, Shoji Meguro pedig a zenét szerzi. Tomomi Ishikawa a karakterdesignért felel. Tavaly ősszel már megjelent egy Persona 5 the Animation: The Day Breakers című OVA, ami az alapul szolgáló játék előtörténetét mesélte el. Az új anime viszont a játékot fogja adaptálni. A Persona 5 játék 2017. április 4. óta elérhető PlayStation 3-ra és 4-re.


Karakterek és japán szinkronhangok:

Ren Amamiya - Jun Fukuyama
 Ryuji Sakamoto - Mamoru Miyano
 Morgana - Ikue Otani
 Anne Takamaki - Nana Mizuki
 Yusuke Kitagawa - Tomokazu Sugita
 Makoto Niijima - Rina Satou
 Futaba Sakura - Aoi Yūki
 Haru Okumura - Haruka Tomatsu
 Goro Akechi - Sōichiro Hoshi

Plakát:


Ajánló:


Forrás: Anime2You

Animefilm készül a Non Non Biyorihoz

A Non Non Biyori című anime hivatalos honlapján közölték, hogy 2018 nyarán bemutatnak egy animefilmet, melynek címe Non Non Biyori: Vacation lesz. Ennél több részletet egyelőre nem tudni. A Non Non Biyori két, egyenként 12 részes évadból áll. Ezeket 2013-ban és 2015-ben vetítették Japánban. Ezenkívül két OVA is készült hozzá. A főszereplő Hotaru Ichijou, aki Tokióból vidékre költözött a szüleivel, ahol új iskolába kell járnia. Itt új barátokra tesz szert és rájön, hogy a vidéki élet is szép lehet.


Forrás: Anime2You

2017. december 24., vasárnap

A Cowboy Bebop és a Fairy Tail alkotója is új képet posztolt


Jövőre lesz 20 éve annak, hogy bemutatták Japánban a Cowboy Bebop című animét. Az egyik animátor, aki a sorozaton dolgozott, a Twitter-oldalára feltöltött egy szkeccset Spike Spiegelről, az anime főszereplőjéről.


Yutaka Nakamura a Cowboy Bebop és az ahhoz készült film egyik animátora volt, de olyan animéken is dolgozott, mint a Fullmetal Alchemist, a My Hero Academia, a One Punch Man és a Ghost in the Shell: Stand Alone Complex. A Cowboy Bebopot a Sunrise készítette 1998-ban. Shinichiro Watanabe rendezte, Keiko Nobumoto írta a szkripteket, Toshihiro Kawamoto volt a karakterdesignért felelős, Yoko Kanno pedig a zenéket szerezte. A sorozat 26 részből áll és 1999-ig vetítették. Az angol szinkronját a Bandai Entertainment és a Funimation készíttette, és ez volt az első anime, amit az Egyesült Államokban a Cartoon Network csatorna Adult Swim nevű programblokkjában vetítettek. Magyarországra az RTL Klub jóvoltából jutott el, de az A+ csatornán vetítették. (Forrás: Comic Book)


Ami a Fairy Tailt illeti, itt NaLu, azaz Natsu és Lucy párosa ihlette meg a rajongókat és az alkotót is. Hiro Mashima szintén a Twitter-oldalára posztolt egy szkeccset. Ez nem az első alkalom, hogy ilyet tesz, hiszen idén november 23-án Erza és Lucy került terítékre.


A Fairy Tail mangájának 63. és egyben utolsó kötete november 11-én jelent meg Japánban. A mangasorozat 11 éven át futott (2006 augusztusától 2017 júliusáig) és bő 60 millió példányt adtak el belőle világszerte. Az A-1 Pictures, a Dentsu Inc., és a Satelight 2009-ben animét készített belőle, ami 2013-ig tartott. A második évad 2014-től 2016-ig futott, a harmadik pedig 2018-ban érkezik. A Cowboy Beboppal ellentétben a Fairy Tail nem jutott még el Magyarországra. (Forrás: Comic Book)

2017. december 23., szombat

Így készíthetsz karácsonyi animés cuccokat házilag

Az Animológia nevű magyar animés YouTube-csatorna vloggere, Saci ezidáig 103 videót töltött fel és bő 7800 feliratkozója van. Színes, érdekes, vicces és komoly tartalommal egyaránt jelentkezett már. Ezek közül az egyik visszatérő rovata az animés DIY (Do It Yourself), vagyis a csináld magad rész, ahol Saci megmutatja, hogy egyszerű, könnyen beszerezhető eszközökből hogyan lehet animés tárgyakat készíteni. Ezúttal a karácsony szellemében alkotott.


A videó itt nézhető meg:


Bónuszként pedig mellékelem a két korábbi DIY-videóját is, melyeket 10, illetve 9 hónapja töltött fel: